Daruvonulás a Hortobágyon 2011. november

alcím: darvak, libák, bivalyok és sokan mások

Az ősz az egyetlen évszak, amikor még nem jártam a Hortobágyon. Most végre sikerült!

Viktor fiammal egy napot töltöttünk a Hortobágyon. Hála az autópályának, reggel 7-kor már a Tisza-tó gátján néztük a vadlúdcsapatokat. Így november elején igencsak csípős a reggel, minden pulcsit és dzsekit magunkra vettünk. Nem irigyeltük a tó hideg vizén ringatózó nyári ludakat! Ők azonban békés nyugalomban beszélgettek, gágogásuk már messziről hallatszott. Több helyen is lementünk a víz partjára, hogy megcsodáljuk a ködös őszi reggel titokzatos szépségét. Egy hattyúcsaládot is meglestünk reggeli tollászkodásuk közben. Az egyetlen elszomorító dolog, amit láttunk, az a sok szemét, ami az út mentét és a tó partját borította (a kocsiból kidobott flakonoktól az elhasznált monitorokig volt ott minden!).

Délelőtti programul a Hortobágyi halastavak menti kisvasút vonalát választottuk. Most nem járt a kisvonat, de mi amúgy is a gyalogosan akartunk végigmenni a tanösvényen (ami a gátakon halad végig). Nyáron is erre jártunk, most már ismerős volt az útvonal, de persze mindig mást lehet látni. Azért a bivalyokat szinte ismerősként üdvözöltük. Figyeltük, ahogy inni jöttek a tóhoz. Egyikük annyira előrehajolt a vízhez, hogy mellső lábai hirtelen elmerültek a sárban. Nagy nehezen kikecmergett (most szemmel láthatóan nem akaródzott belecsobbannia a hideg vízbe, amiben nyáron órákat töltött). Majd két térdére ereszkedve hajolt le a vízhez, így már nem szakadt be alatta a talaj. Nevetve megállapítottuk, hogy tanult fizikát, tudja, hogy ha nagyobb felületen oszlik el a súlya, kevesebb jut egy pontra. Ez igen!

Mindenütt letértünk a kijelölt mellékösvényekre, ahol lehetett. Véletlenül megzavartunk két napozó siklót. Ősszel leeresztik a tavak vizét, mert a darvak az alacsony vízállást kedvelik az éjszakázáshoz. Így a tavak széle szárazra kerül, s sok lábnyomot lehet látni a sárban. Mi örömmel fedeztük fel a vidra lábnyomát. Másutt pedig a reggelije (vagy vacsorája?) nyomait is láttuk: a fűben szétszórt halpikkelyeket. Megtaláltuk a nádasból kivezető utat is, ahol ki szokott jönni a partra. Nagyon izgalmas játék a nyomolvasás! Javaslom, hogy hívjuk fel rá a gyerekeink figyelmét. Ha rááll egy gyerek szeme, hogy ne csak nézzen, hanem lásson is, meg fogunk lepődni, hogy mennyi mindent vesz észre!

Felmentünk az egyik madármegfigyelő lesre (több is van), ahonnan az egyik halastóra lehet látni. Közben kisütött a nap, lekerült rólunk a kabát. A szép időben több mint egy órát leskelődtem, míg Viktor kényelmesen elnyúlva szundikált a magasles padlóján. Ez az igazi szabadság: azt tenni, ami éppen jólesik! Figyeltem a tavon nyüzsgő nyári ludakat, a jövő-menő, szárnyaikat szárítgató kárókatonákat. Egy-két ezüstsirály is elszállt a közelben. Egy egerészölyv keringett a szántók felett. A nádasból csörgőrécék kerültek elő és békésen elúsztak a tavon.

A ludak időnként megrémültek valamitől, és több százan szálltak fel egyszerre. Különös hang a sok száz szárny suhogása! Mindig kiderült, hogy vaklárma volt, s szépen visszaereszkedtek a tóra, de még egy darabig izgatottan tárgyalták az eseményt: „Mi az? Mi történt? Ti is láttátok? Hol a betolakodó? Jaj, de megijedtem!” Mikor elült az izgalom, negyedóra béke következett, egészen a következő riadalomig.

A gágogásba néha más hangok keveredtek, rekedt kiáltások a magasból. Felnéztem, és egy darucsapat közeledett, nyolc hatalmas, szépséges madár. Ilyenkor nap közben ők táplálkoznak a tarlókon, de időnként helyet változtatnak, s ekkor láthatjuk őket. Ha távol vannak, nekem időbe telik, míg megmondom, melyik az elejük, mert kinyújtott hosszú nyakuk hosszabb, mint a hátra nyújtott lábuk. Persze ez csak a gyakorlatlanságom jele. Valódi „V” alakzatban repülnek, de ez csak a megfelelő szög esetén látszik a földről. Ez a legenergiatakarékosabb elrendezés, mert a légellenállással csak az első madárnak kell maradéktalanul megküzdenie, a többieket segíti az előttük lévő szárny keltette légörvény. (Lásd a Galériában lévő képeket!) A tarlókon szabad szemmel nehéz megfigyelni a darvakat, mert a szürke szántáson nem jól látszik a szürke madár. Segít egy jó távcső.

Továbbsétálva figyelmesen elolvastuk a nemzeti park új tájrendezéséről szóló táblát. A használaton kívüli gátak elbontása mellett a tómedencék felújítása, madárszigetek kialakítása zajlik. Láttuk is a munkagépeket, melyek – ünnepnap lévén -  csendben pihentek.

Megfigyelhettünk egy tengelicet, amint magokat csipegetett egy kóróról. Már sokszor láttam ezt a kis madarat, de mindig örömet okoz színes tollazata, okos kis feje, élénk mozgása. Szerencsére annyira nem izgága, mint a cinkék, így könnyebb fotózni.

Délben meghívtuk magunkat egy halászlére Hortobágy egyetlen működő éttermébe (mivel a Csárda érthetetlen okokból régóta zárva van). Amit kaptunk, azt jószándékkal is csak hallevesnek lehetett nevezni. Felejthető.

A környéken barangolva nagy fehérség tűnt a szemünkbe: házi libák ezrei csipegettek a mezőn. Amíg őket nézegettük, közeledett a gazda egy kutyával, amit néhány rövid parancsszóval és füttyel elindított. A nagy fekete kutya támadó farkasnak látszott, amint rárohant a libákra. Azok rémülten menekültek, de a támadásban rendszer volt, s a kutya elrohant a libák sorfala előtt, egészen a legtávolabbi példányokig. Itt fordult, s néhány perc múlva az előbb még mezőszerte szétszéledt gágogó tömeg összeállt, s elindult a tanya felé. Bravúros terelési bemutató volt.

Még egy hasonlónak voltam tanúja. Délután felkerestünk egy magaslest a Tiszacsege- Balmazújváros út mentén. Itt vártam a darvak behúzását (az éjszakázó helyekre való repülését). Közben két gulya is legelt a környéken. Viktor elment a pusztában fotótémák után kutatva, én nézelődtem. Az egyik gulya, melyet szép, mogyoróbarna tehenek és egy-két szürke marha alkotott, egyre közeledett. Legeltek, harsogott a száraz fű a fogaik között. Néhányan megközelítették az autóutat, s a pásztor rájuk küldte két kutyáját. A fekete-szürke kutyák lelkesen hajtották a legmesszebbre elbitangolt tehenet, de rémülten láttam, hogy pont a parkoló kocsink felé. Egy vágtató tehén ütközése, gondolom, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott volna a szerencsétlen karosszérián. De erre nem került sor, az üldözött és üldözői elkanyarodtak, és egy nagy vargabetűvel végül elérték a csordát. Huh!!!

Ment lefelé a nap, lassan a levegő is megtelt a darvak kiáltásaival. Nagy csapatok közeledtek, némelyikben akár ötven egyed is lehetett. Olyan az ég ilyenkor, mintha összefirkálták volna. A csapatok szeszélyes vonalai csíkozzák a naplemente pasztellszíneiben fürdő égboltot. Felemelő látvány! Egészen sötétedésig néztem és hallgattam a darvakat. Nem pont a fejem fölött húztak, hanem inkább középúton volt a les a két fő útvonal között. De szerencsére délelőtt már láttam közelről a darvakat. A naplemente a pusztában már önmagában is csodaszép, hát még darvakkal!

Aki csak teheti, látogasson ki ősszel is a Hortobágyra!

Kapcsolódó cikkek a honlapon:

-          Látogatás a Hortobágyi Vadasparkban

-          Tisza-tavi vízi sétány és tanösvény

-          Hortobágyi Madárkórház

-          Hortobágyi madarászás 2010. május

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi! Erika