Állatbemutató a Sas-hegyen

2011-05-22

16 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook

A Természetismereti szakkör tagjaival a Sas-hegy védett területen, a Pannongyík tanösvényen jártunk. Az érdekes kirándulás „bónusz” programja egy állatbemutató volt, ami májusban szombatonként látható.

Tóth Gábor érkezett Tinnyéről, de nem egyedül jött, hanem sok állatot hozott magával. Gábor az állatok idomításával foglalkozik, filmekben lépnek fel. Ne gondoljunk cirkuszi, az állatok viselkedésétől idegen mutatványokra! A kézhez szoktatott, szelíd állatok vadon élő rokonaik követei a bemutatókon és a filmekben.

Gábor kiválóan megfelelt az óriási kihívásnak: egy órán át lekötötte a 3 évestől kb. 83 évesig terjedő nézők figyelmét. Humoros összekötő szövege mindenkinek tetszett. A vicces mondatok azonban nagyon sok információt rejtettek az állatok testfelépítéséről és életmódjáról. Szinte észrevétlenül tanított meg sok mindent. Pedagógusként állíthatom, hogy ez bravúr.

Megfigyelhettük a házi egér nagy füleit és szemeit, amelyek az éjszakai életmód segítői. Kitalálhattuk, hogy vajon attól nevezik-e házi egérnek, hogy az ősember háziasította, megszelídítette. A kistestű rágcsáló után láthattunk egy nagyobbat: a patkányt. Ő is szelíd volt, engedte, hogy gazdája mindenkinek bemutassa, hogyan egyensúlyoz a farkával, ha kibillentik az egyensúlyából. A popsija felől nézve szinte körözött a farkával! Hallottuk, hogyan terjedt el a vándorpatkány a hajók segítségével az egész világon. Megtudtuk, hogy szokványos mérgekkel nem lehet ritkítani az állományukat, mert a patkány idegen ételből csak kis mennyiséget eszik egyszerre, s csak akkor folytatja a kóstolást, ha 6 óra alatt nem érez rosszullétet. Így ma a városokban olyan csalival mérgezik őket, mely K-vitaminhiányt okoz, melytől legyengülnek és hosszú idő múlva pusztulnak el. Ez a szer azonban olyan élőlényekben is vitaminhiányt okoz, melyek ettek a mérgezett patkányból.

A ragadozók közül először a házi kedvencként is közkedvelt vadászgörényt mutatta be Gábor. Láthattuk, milyen hajlékony a gerince, szinte csomót lehet kötni rá. Érdekes volt, hogy összehasonlítottuk az egérnél megfigyelt, éjszakai állatokra jellemző tulajdonságokat a görényével. Ő is éjszaka aktív, de kicsik a fülei és a szemei! Hogy lehet ez? Az életmódja a magyarázat: a rágcsálók után bemegy a járatokba is, ezért kicsi a füle. A szeme pedig szinte visszahúzódik a fejébe, amikor átszuszakolja magát egy szűk járaton. A lábait ilyen helyeken alig tudja használni, ezért hajlékony gerince segítségével „kígyózik” előre, sőt hátra is, amikor kifele jön. Gábor saját testén mutatta be, hogyan reagál a görény, ha veszélyben van: minden módon nagyobbnak akar látszani. Mi is felhúzzuk a vállunkat, terpesztjük kicsit a lábunkat, teleszívjuk a mellkasunkat, ha támadunk. Mi azonban hiába borzoljuk föl a szőrünket („libabőrös bőr”), mi ettől nem látszunk nagyobbnak, nem úgy, mint a görény. A görény a bűzmirigyét is beveti: ha a büdös anyagot szétkeni a szőrén, a ragadozó nem szívesen harap bele. (Se a nálunk honos görény, se a borz nem azonos az amerikai filmekben látott bűzösborzzal! Ne tévesszük össze őket!)

A következő ragadozó szintén éjszakai életmódú: a nyest. Bár gyakran beköltözik a lakott területekre, inkább halljuk a mozgolódását a padláson, mint látjuk őt. Nagyobb, erőteljesebb a görénynél. Szívesen és ügyesen mászik fára, nagy fészekrabló. Az ágakon lábai és farka segítségével lefelé lógva is tud kapaszkodni (lásd a fotón!). Jellemzője, hogy fehér torokfoltja a mellső lábaira is lehúzódik.

Az előzők potenciális ellensége következett: a róka. Igaz, ez a példány idén márciusban született, még nem látszott nagyon félelmetesnek! Igazi kedvencként viselkedett, szerette, ha gazdája kényezteti.

A legnagyobb állat, amit láthattunk a bemutatón, a borz volt. Csíkoska felemeléséhez neki kellett készülődni, hiszen 16 kiló. A természetben hatalmas borzvárakban él, melyeket tisztán tart. A közelében nincs büdös, nem úgy, mint a rókavár közelében. A borzok szinte mindent megesznek, amihez hozzájutnak: növényeket, gyümölcsöt, kisebb állatokat, talált dögöket. Most csak egy kis ivóvizet kapott Csíkoska, de annak is örült.

A műsor végén lépett fel a gazdival egy magyar kutyafajta, a mudi. Ő lelkesen mutatta be a mutatványokat. Lévén pásztorkutya, számára mulatság és kötelesség a feladatok végrehajtása.

Köszönjük a bemutatót! Csak ajánlhatom mindenkinek!

 

A Sas-hegy védett terület hétvégén 10 órától van nyitva. Megközelítése: a 8-as busszal a Korompai utcáig, onnan a táblák mentén pár perc gyalog. A tanösvény vezetővel látogatható. A Látogatóközpont kiállítása is nagyon érdekes! A panoráma pedig a legszebb Budapesten!

 

Ha tetszett a cikk, kérlek, jelezd egy kattintással! Köszi!

16 olvasónak tetszik

Ha tetszik, kérlek oszd meg ismerőseiddel is! Köszönöm! facebook


Hozzászólások











A nézők és a házi egér

A nézők és a házi egér


Egérke

Egérke


A patkány csinos állat

A patkány csinos állat


A patkány farka

A patkány farka


A farkával egyensúlyoz

A farkával egyensúlyoz


A görény összecsomagolva

A görény összecsomagolva


A görény így bújik a járatokba

A görény így bújik a járatokba


A gerince hajlékony

A gerince hajlékony


Albínó görény

Albínó görény


Így csinál az ijedt görény

Így csinál az ijedt görény


Nyest

Nyest


Nyestportré

Nyestportré


Így kapaszkodik a faágon

Így kapaszkodik a faágon


Ölberóka

Ölberóka


Kisróka

Kisróka


A félelmetes ragadozó

A félelmetes ragadozó


Egy borz elég nehéz

Egy borz elég nehéz


Csíkoska

Csíkoska


A borz karmai

A borz karmai


A mudi

A mudi


Magasugrás

Magasugrás


Karikán is átugrik

Karikán is átugrik


A

A "halott" kutya


Készítette WUP Webdesign Stúdió

2010 © Minden jog fenntartva, sem a szöveg, sem a fényképek nem használhatók fel engedély nélkül!